betöltés folyamatban...

Jelentősen megnövekednek a munkavédelmi bírságok

Egy új kormányrendelet határozza meg a néhol duplájára emelkedő összegeket.

Mi változik?

A változásról általánosságban elmondható, hogy főként a régóta fennálló és súlyos veszélyeztetésnél emelkedtek nagymértékben a bírságok összegei. Jó példa erre, hogy eddig a bírságot megötszörözték ha a munkavállaló veszélyeztetésének időtartama egy hónapnál tovább fennállt, az új jogszabály szerint megtízszerezik a büntetés összegét.

Ami még hangsúlyos változás, hogy korábban a jogszabály 50 ezer forintos alapösszeget számolt fel minden veszélyeztetett munkavállaló után, az új rendelet szerint a munkavédelmi bírság alapösszege a súlyosan veszélyeztetett munkavállalónként százezer forintra, azaz duplájára nő. Halálos munkabaleset bekövetkezésénél is szigorítottak, eddig tízszeres szorzó járt az alap bírsághoz, mostantól húszszoros szorzóval számolnak. 

Növelték viszont a kóroki tényezőkre megadott határérték túllépésének százalékos arányát. A korábbi jogszabály szerint ha a megadott határérték meghaladja a 10 %-ot a munkavédelmi hatóság akár 20%-kal is megemelheti a bírság összegét. Az új rendeletben a 10%-ot 20%-ra módosították, azaz nagyobb mozgásteret hagytak a munkáltatónak a kóroki tényezők terén. Szintén emelhetik a bírságot, ha a munkavédelmi normában meghatározott mérték túllépése a 20%-ot meghaladja, eddig ez 10% volt.

Van, ami marad a régi

Az új rendeletben is szerepel, hogy haa egy munkáltató súlyos veszélyeztetést okoz a munkahelyén, és már kapott bírságot korábban az ellenőrzések során, akkor az új bírság mértéke 1,5-szörösére emelkedik. Ha pedig ismétlődik a jogsértés, akkor a szorzó további duplázódik.

A kis- és középvállalkozásokra külön szabályok vonatkoznak. A mikro- és kisvállalkozások esetében a bírság mértéke 0,8-szorosára csökken, és maximum 25 millió forint lehet. Középvállalkozásoknál a csökkenés 0,9-szeres, és a bírság maximum 50 millió forint lehet. Fontos megjegyezni, hogy ha a munkáltató mulasztása miatt halálos munkabaleset történik, akkor ezek nem érvényesek.

Továbbra is mérsékelt büntetésre számíthat az a munkavállaló, aki együttműködik a hatósági ellenőrzés során. A bírságok mértékét akár 20%-kal is csökkenthetik, ha tényfeltárást segítő magatartást tanúsít, vagy ha a munkavállalók saját maguk is szabályszegő magatartást tanúsítottak és ezzel hozzájárultak a veszélyes munkakörülményekhez. Ha a munkáltató a hatályos munkavédelmi előírásoknál szigorúbb megelőző intézkedéseket valósít meg, azzal is csökkentheti a büntetés összegét.

Az új rendeletet teljes egészében itt lehet elolvasni.

Hogyan segíthet a MUBI?

Rendszerezi és naprakészen tartja az összes jogszabály által előírt munkavédelmi teendőt és dokumentumot, így semmilyen meglepetés nem érheti az ellenőrzés során.

A MUBI egy innovatív és könnyen használható felhő alapú rendszer, ami a legfrissebb jogszabályoknak megfelelően tárolja és rendszerezi cége összes munkavédelmi, munkaügyi-, tűzvédelmmubmubi-, környezetvédelmi és foglalkozás-egészségügyi dokumentumát.

A MUBI mögött egy tapasztalt csapat áll, akik hosszú évek szakmai tapasztalatát és szaktudását kombinálják egy rendszerben, így megkönnyítve a vállalkozói létet és a jogszabályi előírásoknak való megfelelést. 

Az alapötletünk egy olyan szoftver kialakítása volt, amely minimalizálja az adminisztrációs terheket, és lehetővé teszi, hogy Ön a valódi üzleti kihívásokra koncentráljon. 

Milyen előnye származik abból, ha kipróbálja a MUBI-t?

  • Több ideje lesz: Rendszerünk egyszerűen használható, logikusan felépített, minimalizálva ezzel a felesleges időráfordítást.
  • Több pénze lesz: A MUBI csapata folyamatosan frissíti a rendszert, hogy mindig naprakész legyen a jogszabályi változásokkal kapcsolatban. Így megkímélheti magát jelentős hatósági bírságoktól.
  • Több tudása lesz: Friss jogszabályok, iparági trendek, aktualitások, alapos munkavédelmi tudás: Kizárólag a MUBI felhasználói jogosultak heti hírlevelünkre, melyből értesülhet minden lényeges munkavédelmi hírről.. 
  • Egyszerűbb lesz a vállalkozás irányítása: A moduláris felépítésnek köszönhetően egyszerűen kezelheti munkabiztonsági teendőit és dokumentumait egyetlen felületen. Vége a rendezetlen Excel tábláknak, a papírhalmoknak és a megszámlálhatatlan dosszié tömbnek.
  • Figyelünk a kéréseire: Egyedi fejlesztéseket biztosítunk, hogy a rendszer teljes mértékben illeszkedjen vállalkozása igényeihez.

Próbálja ki az ingyenes demo verziót, melynek segítségével felfedezheti, hogyan tud segíteni vállalkozásának a rendszer. Semmilyen kötelezettséggel nem jár!

Kapcsolódó cikkek

Minden, amit tudnia kell a takarításról munkavédelmi szempontból
A takarítást végző vállalkozásokra is számos munkavédelmi előírás vonatkozik, ezeket pedig természetesen dokumentálni is kell. Eléggé megütheti a bokáját az a cég, amely elmulasztja ezt a kötelezettséget, ezért ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Az ördög a munkahelyen sem alszik – akár tízmilliós bírság is járhat munkahelyi balesetért
Bármikor megtörténhet, mégis keveset beszélünk róla. Minden vállalatnak elsődlegesnek kell tekintenie a munkavállalók biztonságát. Ha mégis megtörtént a baj, érdemes tisztában lenni a munkáltatói kötelezettségekkel. Összefoglaltuk, hogy munkahelyi baleset esetén milyen dokumentumokat kell elkészíteni, illetve hogy kinek, és mikor kell elküldeni őket.
Majdnem minden faipari vállalkozásnál találtak szabálytalanságot
A faipari tevékenységek során számos potenciális veszélyforrással kell szembenézni. Ezek közé tartozik a veszélyes munkaeszközök használata, a por-, zaj- és rezgésexpozíció, valamint a veszélyes anyagok/rákkeltők használata. Emellett a fizikailag megterhelő munkavégzés és a szabadtéri környezet kedvezőtlen hatásai is kockázatot jelentenek. Épp ezért fokozottan indokolt a hatósági ellenőrzés ezen a területen.
A biztonság építi a jövőt! - Ezek az építőipar legfontosabb munkavédelmi előírásai
Az évente megrendezett Építészek Világnapja egy remek alkalom arra, hogy felhívjuk az építőiparban dolgozók és a szakma iránt érdeklődők figyelmét az ágazatban fennálló munkabiztonsági kihívásokra. Nem lehet hangsúlyozni ennek a fontosságát, ugyanis ezen a területen következik be a legtöbb súlyos és halálos munkahelyi baleset.
Így várja felkészülten a munkavédelmi ellenőröket, hogy ne érje kellemetlen meglepetés
A munkavédelmi feladatok megvalósulását a munkáltatónak folyamatosan ellenőriznie kell. Erre jó módszer az időszakos belső ellenőrzés, vagy egy szoftver használata, ami azonnal figyelmeztet, ha bármilyen munkavédelmi teendője akadna. A szükséges intézkedések folyamatos nyomon kötése segít, hogy soha ne érje felkészületlenül egy-egy hatósági ellenőrzés, legyen szó munkavédelmi, környezetvédelmi vagy katasztrófavédelmi vizsgálatról.
Legyen képben! Ez történik egy munkavédelmi ellenőrzésen
A munkáltatók általában erősen aggódnak a munkavédelmi ellenőrzés miatt, pedig talán nem is kellene annyira. Ha pontosan tisztában vagyunk vele, hogyan zajlik egy-egy vizsgálat, kevésbé fogunk tartani tőle és felkészülten várhatjuk a hatóságokat.