Elsősorban a vállalkozások adminisztrációs terhének csökkentése a célja annak a törvénynek, amit szerdán hagyott jóvá az Országgyűlés. Az állami működés egyszerűsítésére irányuló törvény több mint 70 különböző jogszabályt módosít, ideértve az adózási előírásokat és a munkavédelmi törvényt is.
Az Országgyűlés szerdán elfogadta az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényt, mely több mint 70 jogszabályt, köztük adószabályokat és a munkavédelmi törvényt is módosítja.
A kormány indoklása szerint a fő cél jelentősen csökkenteni az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terheit, utóbbiak esetében úgy, hogy egyebek mellett szűkítik a különböző szabályzatok (például a tűzvédelmi vagy számviteli szabályzat) készítésére kötelezettek körét.
Többek között a munkavédelmi oktatást érintik az új jogszabályok, a kötelező munkavédelmi oktatás egyes esetekben egy általános tematika átadásával teljesíthetővé válik, a korábbi hat helyébe pedig egy egységes foglalkoztatási igazolás lép, amelyet akár elektronikus formában is kiadhatnak.
További változás, hogy a jövőben a közszférában a munkáltató nem vonhatja le a szakszervezeti tagdíjat, mely általános felháborodást váltott ki a szakszervezetek körében. Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF azt kifogásolja, hogy a tervezet törli a közszféra több ágazati jogszabályából a munkáltatói kötelezettséget a tagdíjak levonásával kapcsolatban.
Szerintük diszkriminatívak az állam által alkalmazottakat képviselő szakszervezetekkel szemben és ellentétesek a szociális partnerség gyakorlása során elvárható együttműködési szándékkal. Egyes ágazatokban a tagdíj levonások eddigi kötelező jellege helyett választhatóvá tétele jelentős többlet adminisztrációt generál a közszféra szakszervezetei számára. Szerintük az állam dolga, hogy egyenlő, méltányos és transzparens szabályokat biztosítson a munkavállalói és a munkaadói érdekegyeztetés területén - írja a 168.hu
A teljes törvény itt található, következő cikkünkben pedig összefoglalunk mindent, ami a most elfogadott törvény munkavédelmi változásairól szól.