Legalábbis ezt mutatják a 2023-as hatósági ellenőrzések adatai. A másik kiemelt figyelmet igénylő terület a villamos berendezések biztonsági hiányosságai a munkahelyeken, ezzel is nagy százalékban találkoztak a munkavédelmi szakemberek tavaly.
Fontosnak tartjuk a munkavédelmi vizsgálatok eredményeinek bemutatását, hiszen ezek alapján áttekinthetjük, hogy mely területeken merültek fel a leggyakoribb problémák és milyen intézkedésekre volt szükség azok kezeléséhez, ez pedig remek alkalom a tanulásra és a fejlődésre minden vállalkozás munkabiztonságának szempontjából.
A 2023-as adatokból kiderül, hogy a hatóságok 13 355 esetben kényszerültek munkabiztonsági intézkedésre, ennek 22,7%-a tartozott a kiemelt kategóriába. Ezek közül a legnagyobb arányban (37%) a villamos berendezések érintésvédelmi hiányosságai miatt történt intézkedés. Gyakran előfordult, hogy a villamos kapcsolók vagy elosztószekrények burkolata hiányos volt, ami potenciális veszélyforrást jelentett.
Olyan problémával is találkoztak, hogy a csatlakozó aljzatok nem megfelelően vannak rögzítve, ezáltal lehetővé téve a villamosan vezető részek hozzáférhetőségét. Por vagy nedvesség hatása alatt nem az előírt védettségi szinttel rendelkező csatlakozó aljzatokat alkalmaztak több esetben.
A munkaeszközök biztonságtechnikai hiányosságai miatti intézkedések a kiemelt területek között szerepeltek, az összes intézkedés 30%-át kitevő aránnyal. Ide tartozott például a gépek védőburkolatának hiánya vagy a vészleállító kapcsolók nem megfelelő kialakítása, melyek potenciális balesetveszélyt jelentettek.
A be- és leesés veszélye miatt tett intézkedések is jelentős részt képeztek az összes intézkedés közül (25%). Különösen az építési munkaterületeken voltak gyakoriak, ahol a megfelelő védőeszközök hiánya vagy a munkaterületek nem megfelelő biztosítása okozott problémákat.
A munkabalesetek nem megfelelő kivizsgálása és bejelentése miatt tett intézkedések aránya viszonylag alacsony volt (3%), azonban fontos kiemelni a helyes eljárások betartásának jelentőségét a balesetek megelőzése és kezelése érdekében. Az omlási veszélyek miatti intézkedések aránya alacsonynak tűnik (1%), azonban ezeknek a szabálytalanságoknak a súlyos következményei miatt kiemelt figyelmet kell fordítani rájuk.
Az itt közölt adatok alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt fontos felismerni és kezelni a munkabiztonsági kockázatokat, hogy mindenki biztonságban és egészségben tudhassa magát a munkahelyén.
Korábbi cikkünkben a kiemelt munkavédelmi jogsértéseket tekintettük át. Az OMMF teljes 2023-as jelentése pedig itt elérhető.